Mozduljunk együtt a jó ügyért!
| Megosztás
Cimkék: Pindroch Csaba, gyerek, gyermek, karácsony, kerékpár, kiállítás, orvos, program, vers,
Mozduljunk együtt a jó ügyért!

A Mozdulj! Egyesület 2011 tavaszán, egy baráti társaság összefogásából alakult meg, s bár még egy év sem telt el a kezdeményezés megszületése óta, máris rengeteg programmal támogatta a rászoruló emberek mindennapi életének megkönnyítését. Az egyesület legújabb programja egy február 4-én kezdődő kiállítás, ahol szájjal-lábbal festő művészek, valamint vak és gyengén látó alkotók műveit tekintheti meg a közönség. A kiállítást Szekeres Pál államtitkár helyettes úr nyitja meg, Béres Alexandra, Bezerédi Zoltán és Pindroch Csaba színművészek fellépésükkel teszik színesebbé a rendezvényt.

A Mozdulj! Egyesület olyan közhasznú tevékenységekkel foglalkozik, amelyek segítenek a hátrányos helyzetben élő emberek mindennapi életét megkönnyíteni. Szerveztek már kiállítást, kerékpártúrát, jótékonysági estet, sőt gyereknapot és karácsonyt is. Legújabb kezdeményezésük egy különleges kiállítás, melyen hátrányos helyzetű, szájjal-lábbal festők, valamint vak és gyengén látó művészek alkotásai kerülnek a közönség elé.

?Az egyesület egy baráti társaság ötlete alapján alakult meg, éppen ezért különböző természetű emberek alkotják. Van köztünk orvos, fogtechnikus, sőt fodrász és tűzoltó is. Egy a közös bennünk: a tenni akarás, hiszen mindannyian nagyon fontosnak tartjuk, hogy kevés szabadidőnk egy részét arra fordítsuk, hogy a rászorulókon segítsünk? ? mondta dr Tálos Marianna, a Mozdulj! Egyesület elnöke. ? ?A februári kiállítás azért lesz különleges, mert olyan művészek alkotásai kerülnek reflektorfénybe, akik más körülmények között egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés figyelmet kapnának. A megnyitón fellépnek a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének amatőr művészei is. Az esemény célja, hogy a fogyatékkal élő emberek is megmutathassák környezetüknek azt az értéket, amit ők hoztak létre. A kiállító művészek szerepel Kanyó Zsolt paraatléta is,aki a londoni olimpiára készül. A nemes cél eléréséhez szervezünk adománygyűjtést. Kiállítunk festményeket, valamint több vak emberek által szőtt szőnyeget is.?

A kiállítás megnyitóján Pindroch Csaba egy verssel lepi meg a közönséget. A színművész több olyan eseményen vett már részt, amelyen a jótékonyság volt a központban, azonban ezt nem kötelességnek vagy munkának fogja fel, hanem egy gesztusnak, melyben nem csupán ad, hanem ő maga is kap cserébe.

?Egy ismerősöm kért meg, hogy mondjak el egy verset a kiállítás megnyitóján, és természetesen örömmel fogadtam a meghívást. Többször voltam már ehhez hasonló rendezvényen, és mindig szívesen teszek eleget a megkereséseknek, ugyanis ez nem arról szól, hogy én adok magamból valamit, hanem egyben kapok is: tanulok és olyan élményeket szerzek, melyektől a saját életem is jobb lesz. Szerintem az ember életében az idő a legnagyobb érték, és ő maga dönt arról, hogy mire fordítja ezt az értéket. Én nagyon szívesen fordítom az időmet ? és ezzel együtt ezt az értéket is ? az ilyen ügyekre? ? árulta el Csaba. ? ?Azért nem mondom azt, hogy a fogyatékkal élőkön szeretnék segíteni, mert szerintem ezek az emberek nem fogyatékosabbak, mint mi. Mindenkinek van olyan képessége, amelyben erősebb, és olyan, amelyben gyengébb. A fogyatékosság viszonyítás kérdése, hiszen lehet, hogy egy nálam okosabb ember szemében én is fogyatékos vagyok. Nem teszek különbséget az emberek között, hiszen nincs miért: mindenki a saját képességei szerint éli az életét.?

Mottó: ?Aki másokon segít, az önmagán is segít. Csak közösen leszünk képesek megtanulni, hogy nem az az erős, aki elvesz másoktól, hanem aki ad. Ha mást nem is, legalább esélyt.?

A Mozdulj! Egyesület kiállítása február 4-től tekinthető meg a Aranytíz Művelődési Központban.

Kapcsolódó cikkek:

Sok kicsi valóban sokra megy

Gaál Noémi pincérnőnek állt

Legyen karácsonykor minden gyermek arcán széles mosoly

folytatás
Új hozzászólás
N?v:
írd be a képen látható számot:
Eddigi hozzászólás: "Mozduljunk együtt a jó ügyért!"
Nincs még hozzászólás, légy te az első!!

Legkedveltebb hírek
Demcsák Zsuzsa arról mesélt, hogy kisfia hosszabb időre eltűnt egy bevásárlóközpontban
2012-05-24 16:00:00 | Hozzászólások: 0 | nlcafe.hu
Fogják a fejüket az amerikai X-Faktor készítői
2012-05-24 15:00:00 | Hozzászólások: 0 | nlcafe.hu
Fázunk vagy melegünk van? Végre nem kell végletetekben gondolkodnunk és magunk tudjuk szabályozni, hogy mely testrészünket dugjuk ki kényelmesen a hálózsákból
2012-05-24 14:55:13 | Hozzászólások: 0 | SoundHead
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez