Szilveszterkor a félszemű Jeff Bridges volt a sztár
| Megosztás
Cimkék: Jeff Bridges, 2010, amerika, blog, család, film, gyerek, karácsony, marketing, mozi, reklám, étel, dráma, ekf,

A gyenge karácsonyt gyenge szilveszter követte az amerikai mozikban: a hétvége bevételi eredménye 26%-kal elmaradt az előző év azonos hétvégéjétől. Új országos premier nem volt, és a toplista élén nem történt változás az előző hétvégéhez képest.

Jeff Bridges A félszemű című filmben

Első 26,3 millió dolláros bevétellel az Utódomra ütök, ami ugyan tizenkét nap alatt átlépte a 100 millió dolláros bevételt, de mivel több mint 100 millióba került, ez még mindig kevesebb, mint amit a stúdió remélt. Nagyon jól teljesít ellenben a Coek testvérek második helyen álló A félszemű-je (True Grit), ami csak 38 millióba került, és most megszerzett 24,5 milliójával együtt már 86,8 milliónál tart. Az év utolsó napján ez a film hozta a legtöbbet. A harmadik helyet a Tron: örökség foglalja el 18,3 milliós bevétellel. A több mint 150 millióból készült film hiába keresett már több mint 130 milliót, ha a hatalmas marketingköltségeket is beszámítjuk, világszerte épp csak visszahozza majd a befektetést.

A Yogi Bear, az Aranyhaj és a nagy gubanc és a Gulliver utazásai bevétele jelentőset nőtt a hétvégén - a családi és gyerekfilmek a téli szünetben rendszerint tarolnak. Megugrott az Oscar-szezonban valószínűleg ezután is jól teljesítő The Fighter és a Fekete hattyú eredménye is.

Két premier volt a hétvégén: a korhatár-besorolási anomáliák miatt sok ingyenreklámban részesült Blue Valentine című párkapcsolati dráma Ryan Goslinggal és Michelle Williamsszel 180 ezer dollárt keresett négy moziban, Mike Leigh Another Year-je pedig 120 ezret hozott hat vetítőhelyen, mindkettő jó nyitásnak számít.

A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Utódomra ütök ($26,3/$103,2)2. A félszemű ($24,5/$86,8) 3. Tron: örökség ($18,3/$130,9) 4. Yogi Bear ($13/$66,1) 5. Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja ($10,5/$87,1) 6. Aranyhaj és a nagy gubanc ($10/$168) 7. The Fighter ($10/$46,4) 8. Gulliver utazásai ($9,1/$27,2) 9. Fekete hattyú ($8,5/$47,4) 10. A király beszéde ($7,6/$22,8)

folytatás
Új hozzászólás
N?v:
írd be a képen látható számot:
Eddigi hozzászólás: "Szilveszterkor a félszemű Jeff Bridges volt a sztár"
Nincs még hozzászólás, légy te az első!!

Legkedveltebb hírek
Részletek »
2012-05-19 01:09:08 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Reidnek már hallucinációi vannak a hirtelen rátörő fejfájásoktól, ezért titokban specialistához fordul
2012-05-19 01:09:07 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Egy fiatal férfi talpig véresen, sokkos állapotban kóborol a városi forgalomban
2012-05-19 01:09:06 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Hol van már az az idő, amikor Zimány Lindáról, mint a magyar Britney-ről cikkeztek a lapok
2012-05-19 00:45:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Nem csoda, ha a törékeny párkapcsolatok sem bírták a versennyel járó rengeteg ingert, és az sem, ha a döntősök figyelme egymás felé fordult, és szerelem is szövődött már
2012-05-18 20:45:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Eleinte kóstolgatták, aztán a születésnapján már egy emberként köszöntötték
2012-05-18 20:30:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez