Növekszik az orosz internetes vásárlás
| Megosztás
Cimkék: Google Russia, google, válság, bank, fizet, férfi, gazdaság, internet, marketing, mobil, online, orosz, moszkva,

Google Russia és a Citibank közös felméréséből kiderül, hogy az oroszok idén 19,5 milliárd dollárt fizetnek ki online, ami főként repülőgép- és vonatjegyek vásárlására, mobilszolgáltatásokra és zenére fordult.Konsztantyin Kuzmin, a Google Russia marketingigazgatója szerint több mint 40 millió orosz használja az internetet, és csaknem valamennyi keres termékeket és szolgáltatásokat.
Az arányokat tekintve ez az összeg 2012-re várhatóan 26 milliárd dollárra emelkedik, ami még így is jóval alatta marad a fejlett gazdaságoktól, hiszen az itteni internetes vásárlások jelenleg a GDP 0,5 százalékát teszik ki, szemben például a brit 7 százalékkal.

Pedig a józan ész adta gondolkodás alapján a válság hatására minimum stagnálást várnánk, ám épp növelte az internetes kereskedelem forgalmát, és az orosz vállalatok jelentős része is az internetre tette át elérhetőségét. Ez persze jelentős költségcsökkenést jelent.

A legnagyobb forgalom a repülőgépjegyek terén volt, a vásárlások 35 százaléka itt történt. Ezt a vonatjegyek (13 százalék), és az utazási irodák (7 százalék) követték. A – Citibank 450 ezer ügyfele adatai alapján a – legaktívabb vevők az egyedülálló, fiatal, magas képzettségű és jómódú moszkvai férfiak voltak.

folytatás
Új hozzászólás
N?v:
írd be a képen látható számot:
Eddigi hozzászólás: "Növekszik az orosz internetes vásárlás"
Nincs még hozzászólás, légy te az első!!

Legkedveltebb hírek
Kevésbé érezzük a fájdalmat, ha erősen koncentrálunk egy feladatra, testünk ilyenkor figyelmen kívül hagyja a fájdalom egy részét
2012-05-18 21:43:00 | Hozzászólások: 0 | Délmagyar - Külföld
A legtöbb szavazatot elnyerő híresség elsőként veheti át a DTK Show műsorvezetője által alapított Szívünk Csücske-díjat
2012-05-18 19:52:00 | Hozzászólások: 0 | Délmagyar - Külföld
Elton John szerint Donna Summer dalai ma is ugyanolyan élvezhetők, mint hajdanán
2012-05-18 19:17:00 | Hozzászólások: 0 | Délmagyar - Külföld
Héder Barna csaknem három évtizede foglalkozik televíziózással
2012-05-18 19:00:00 | Hozzászólások: 0 | Délmagyar - Külföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez